Előzetesben a nyírbátori gyilkosság egyik gyanúsítottja

Hatvanezer forintért és egy mobiltelefonért vertek agyon egy 75 éves asszonyt.

Nem jogerős végzésével előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Nyíregyházi Városi Bíróság a nyírbátori gyilkosság egyik gyanúsítottját. A nyírvasvári fiatalember - falubeli társával együtt - még szeptemberben bántalmazott lakásában egy 75 éves asszonyt - tájékoztatta a Szabolcs megyei bíróság sajtószóvivője, elnökhelyettese pénteken az MTI-t.

Nyakó Zsuzsanna elmondta: a nyomozási bíró halált okozó testi sértés bűntette miatt rendelte el S. Norbert előzetes letartóztatását. A végzés indokolása szerint a két, 20 és 21 éves férfi szeptember 30-án ment be az egyedül élő, idős asszony házába, majd olyan súlyosan bántalmazták a sértettet, hogy az a kórházi ellátás ellenére meghalt - ismertette a szóvivő, hozzátéve, hogy az asszonyt ismerőse találta meg, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget.

Alapos a gyanú arra - folytatta az elnökhelyettes -, hogy két férfi jogtalanul eltulajdonította áldozata mobiltelefonját, valamint 60 ezer forintot.'

Az előzetes letartóztatás indokolt, tekintettel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére, valamint alaposan lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a gyanúsított megszökne, vagy elrejtőzne' - tette hozzá Nyakó Zsuzsanna.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.