Előzetesben a "visszaeső" bankrabló

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint negyedik alkalommal rabolta ki ugyanazt az újpesti bankfiókot; A. Gábort a bűncselekmény napján, pénteken fogták el a rendőrök.

A jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügyben a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a gyanúsított előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék. A kényszerintézkedés június 13-ig tart. A végzés jogerős.

A rendőrség a honlapján korábban azt közölte, hogy a férfi péntek reggel rabolta ki a IV. kerületi Árpád úton lévő egyik pénzintézetet. Feltehetően fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat, majd a megszerzett pénzzel elmenekült.

Személyautóval a belváros irányába haladt, a járműre az V. kerületi Deák téren a BRFK járőrei figyeltek fel. A férfit igazoltatták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség információi szerint megalapozottan feltehető, hogy a 38 éves férfi korábban már háromszor rabolta ki az újpesti bankot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.