Előzetesben Tomcat

Eldurvult Tolvajkergető-akció miatt előzetes letartóztatásba helyezték Polgár Tamást.

Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője tájékoztatta az Indexet a letartóztatásról. A Tolvajkergetők néven működő, ellopott kerékpárok felkutatására szakosodott csoport vezetőjének nem ez az első összetűzése a rendőrséggel. A civil önbíráskodás élharcosai 2011-ben alapították a saját meghatározásuk szerint polgári öntevékeny csoportot. 

A biciklitolvajok elfogásához GPS-jeladóval ellátott csalibicikliket helyeznek ki, majd azok ellopása után a tettes nyomába erednek. Április 26-án egy ilyen "csalibiciklit" keresve mentek el Budakeszire egy állítólagos tolvajhoz, aki azt állította, hogy már eladta a bringát. Válaszul szidalmazni és bántalmazni kezdték. Lefogták, megütötték, Tomcat pedig fejbe rúgta az acélbetétes bakancsával. A nyolc napon túli sérülései miatt az áldozat rendőrségi feljelentést tett. 

Tomcat ellen a Tolvajkergetők csoport kapcsán két másik ügyben is folyik vizsgálat önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt.

A bíróság az ilyenkor szokásos rutin szerint, a bűnismétlés veszélyére és a tanúk befolyásolásának lehetőségére hivatkozva helyezte előzetes letartóztatásba.

2013 januárjában nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték uszítás miatt, majd másodfokon 50 nap közérdekű munkát kapott. Két alkalommal pedig garázdaság vétsége miatt ítélték el jogerősen pénzbüntetésre, egyszer pedig rágalmazásért próbára bocsátották. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.