Előzetesben a tatai rablógyilkosság gyanúsítottjai

Két miskolci és két felsőzsolcai férfi a rendőrség gyanúja szerint olyan brutálisan megverte egy idős, tatai házaspárt, hogy a férj később belehalt sérüléseibe. A négyes több tagja tagad, de a bizonyítékok meggyőzőek.

Előzetes letartóztatásba került az a négy férfi, akiket emberölés bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség, írja a kemm.hu. A vagyonszerzés motiválta azt a két miskolci és két felsőzsolcai férfit, akiket december 21-én fogtak el összehangolt nyomozás eredményeként a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 54 éves Á. Gábor, a 47 éves L. Gusztáv, a 37 éves H. Ferenc és a 35 éves A. Gábor betörés céljából érkezett Tatára december 7-én, de a kiszemelt házban lakó idős házaspár pénze és arany ékszere mellett a férfi életét is elvették. A 76 éves férfi másfél héttel később, a kórházban hunyt el. Szerte a testükön bántalmazták a sértetteket, akiket életveszélyes sérülésekkel szállított kórházba.

A tettesek azonosítása és elfogása érdekében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon külön nyomozócsoport elemezte és értékelte a bűncselekmény helyszínén rögzített nyomokat és az adatgyűjtés során beszerzett információkat. Ezek alapján hallgatták ki gyanúsítottként a négy férfit, majd vette őket őrizetbe a rendőrség. A kemma.hu információi szerint többen tagadták az ellenük felhozottakat, de hiába. A rendőrség bizonyítékai meggyőzőek voltak, így a gyanúsítottakat december 23-án délelőtt Tatabányai Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.