Előzetesben a Margit körúti gázoló, aki elballagatott a helyszínről

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki augusztus 17-én balesetet okozott Budapesten, a Margit körúton, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte honlapján a rendőrség szerdán.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a 31 éves monori Cs. István a Margit körúton a tilos jelzés ellenére behajtott a Kisrókus utcai kereszteződésbe. Ott összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival, amelynek vezetője a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett.

A balesetet okozó férfi kiszállt az autójából és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A rendőrség körözést adott ki ellene. A BRFK munkatársai múlt vasárnap egy XXII. kerületi lakásban fogták el a férfit.

A BRFK Közlekedés-baleseti Osztálya az ügyben segítségnyújtás elmulasztása, valamint közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Cs. István ellen. Az illetékes bíróság kedden elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - olvasható a rendőrségi közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.