Előzetesben a magyar ásványvízkirály

Hetek óta előzetes letartóztatásban van P. Tamás, a magyar ásványvízkirály. Ügyvédje szerint nem az ásványvíz, hanem "egyéb üzleti tevékenység" miatt. A NAV nem kommentálta, hogy összefüggésben van-e az ügye a kecskeméti számlagyár-üggyel.

Hetek óta előzetes letartóztatásban van P. Tamás, a magyar ásványvízkirály, az Aquarius-Aqua Kft. ügyvezetője - írja a Figyelő cikke alapján az Index.hu.

Ez a cég a legnagyobb ásványvíz-palackozónak számít Magyarországon, az üzleti részesedése 30 százalék körül van. Beszállítója szinte minden nemzetközi áruházláncnak, amely az országban működik.

Ehhez a tulajdonosi körhöz tartozik az energiaitalokat gyártó Buszesz Zrt., valamint a Recy-Pet Hungária Kft., amely tavaly Karcagon petpalack-újrahasznosító üzemet létesített. A beruházást a karcagi származású Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter avatta fel, és az Európai Unió 2 milliárd forinttal támogatta.

A Figyelő szerint meglehetősen ritka, hogy egy piacvezető magyar nagyvállalat első számú vezetője előzetes letartóztatásba kerüljön. P. Tamás ügyvédje szerint nem az ásványvíz- és üdítőital-gyártással függ össze a cégvezető előzetes letartóztatása, hanem egyéb üzleti tevékenységgel. Szerinte ez az üzleti tevékenység "a gyanú felmerülésével meg is szűnt".

Felmerült, hogy az eljárás a kecskeméti számlagyáras üggyel lehet összefüggésben, de ezt a NAV nem kommentálta.

keol.hu információi szerint ugyanaz a személy, akit egy korábbi számlahamisítási ügy miatt 4 év börtönbüntetésre ítéltek, sokkal óvatosabban, egy mások nevén futó cégháló segítségével körülbelül 4 milliárd forint adó elcsalására alkalmas hamis számlát bocsátott ki.

A nyomozás során 26 személyt gyanúsítottak meg, 14-et őrizetbe is vettek, és 9 milliárd forint értékű vagyont zároltak. Számos ismert kecskeméti személy, nagy forgalmú cégek ügyvezetői vannak a gyanúsítottak között, akik cégük valós tevékenysége mellett fiktív számlákkal csökkentették fizetendő adójukat, és úgy vélték, másodjára már nem bukhat meg az egyszer már elítélt számlagyáros.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.