Előzetesben a győri kocsmai késelő

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság kedden azt a helyi férfit, aki vasárnap este három embert megkéselt a kisalföldi megyeszékhely egyik szórakozóhelyén - tájékoztatta a megyei törvényszék szóvivő bírája az MTI-t.
Máté Kinga elmondta: az indoklás szerint a gyanúsított a tanúk befolyásolásával veszélyeztethetné a jelenleg is folyó nyomozás sikerét, és mivel a több emberen elkövetett emberölés kísérletét 10-től 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény, fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye.

Jelezte: a bíróság határozatát az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az jogerős.

A rendőrség vasárnap esti közlése szerint az 53 éves gyanúsított italozás közben két fiatalabb vendéggel került szóváltásba. Távozott, majd nem sokkal később két konyhakéssel tért vissza, és a teraszon ülő két haragosát mellkason és hastájékon, a segítségükre siető pultosnőt pedig nyakon szúrta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.