Előzetes letartóztatásban a volt élettársát megerőszakoló és kifosztó férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a múlt héten kirabolta és többször megerőszakolta volt élettársát Győrben - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szerdán.

Kocsis Tünde alezredes közlése szerint a 18 éves nő a helyi kórházban, a férfi pillanatnyi távollétét kihasználva kért rendőri segítséget. Elmondta, hogy 30 éves volt élettársa, gyermekei apja előbb fegyverrel fenyegetőzve erőszakolta meg, majd ököllel és a gázpisztoly tusával megverte, táskáját eltépte, pénzét elvette, majd egy motelba vitte.

A támadó a szállóban számlát a nőtől szerzett összegből rendezte, majd volt élettársát többször megerőszakolta és megverte, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki, a maradék pénzt visszaadta áldozatának, majd bementek a kórházba.

A szóvivő tájékoztatása szerint a férfi ellen a Győri Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás, súlyos testi sértés és erőszakos közösülés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.