Előzetes letartóztatásban a téti lövöldözés gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság csütörtökön azt a férfit, aki a gyanú szerint három nappal korábban fegyverrel vett elégtételt egy kocsmai sérelemért.

Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivő bírája azt közölte az MTI-vel: V. Miklóst az ügyészség több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítja. A férfi az ügyben részletes vallomást tett; azt mondta, nem akart ölni, ám a nyomozás állása szerint mégis megalapozott ennek gyanúja. Az előzetes letartóztatás elrendelésének szükségességét a bíróság egyrészt a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyával és a magas büntetési tétellel indokolta.

A bűncselekményt a büntető törvénykönyv 10 évtől 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Emellett megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén, akadályozná a büntetőeljárás zavartalan lefolytatását. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így a határozat nem jogerős.

A rendőrség korábban azt közölte: hétfő este egy téti borozóban két koroncói lakos megvert egy 51 éves tét-lesvárpusztai férfit, akinek ennek következtében eltört az orra. Amikor a koroncóiak lovaskocsival hazafelé tartottak, rájuk lőttek annál a településrésznél, ahol a sértett lakik; az egyik férfi, valamint az egyik ló megsérült. A lövések leadásával gyanúsított, 51 éves férfit a rendőrök nem sokkal később őrizetbe vették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.