Előzetes letartóztatásban a pszichiátrián történt emberöléssel gyanúsított férfi

Elrendelte N. Richárd előzetes letartóztatását szerdán 30 napra a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB); a fiatalembert azzal gyanúsítják, hogy kedden megölt egy 68 éves beteget a budapesti Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán - tájékoztatta Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője az MTI-t.

A bíróság döntése értelmében a gyanúsítottat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítják, mivel a férfi jelenleg is pszichiátriai kezelés alatt áll.


A BKKB a főügyészség indítványával egyezően azért döntött a kényszerintézkedés elrendeléséről, mert álláspontja szerint fennáll a fiatalember esetében a szökésnek, az elrejtőzésnek, továbbá annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi újabb bűncselekményt követne el.


A kórház vezetése az MTI-t korábban arról tájékoztatta, hogy az intézmény egyik pszichiátriai osztályának zárt részlegén egy többszörösen kezelt, kisebb bűncselekményeket is elkövető drogbeteg férfi támadta meg a megfelelő kezelés és óvintézkedések ellenére kedd este a közelében fekvő, mind tudatilag, mind testileg súlyosan leépült 68 éves beteget, aki ezt követően meghalt. A kórház főigazgatója elrendelte a részletes belső vizsgálatot az ügyben.


A Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte, hogy az eddigi információk alapján a 68 éves beteget a vele közös helyiségben elhelyezett, orvosi kezelés alatt álló 20 éves férfi ölte meg. A fiatalemberrel szemben a főkapitányság büntetőeljárást indított.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.