Előzetes letartóztatásba helyezték Aczél Zoltánt, Haladás Sopron Bank vezetőedzőjét

A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte Aczél Zoltánt, a Siófok labdarúgócsapatának korábbi, a Haladás Sopron Bank jelenlegi vezetőedzőjét, aki ellen kötelességszegés és vesztegetés a vád.

Az indoklás szerint a letartóztatásra az "összebeszélés és az elrejtőzés lehetősége" miatt került sor.

Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank labdarúgócsapatának jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzője
Budapest, 2011. december 2. Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank labdarúgócsapatának jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét (k) kivezetik a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) épületéből. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az edzőt, akit 2011. november 30-án Székesfehérváron, a Videoton Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után vettek őrizetbe kötelességszegés és vesztegetés a vádjával. MTI Fotó: Illyés Tibor

Aczél Zoltán - akit szerdán a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után állítottak elő - ügyvédei fellebbezéssel élnek, ennek elbírálásáról 10-14 napon belül döntenek majd. Az edző a Központi Nyomozó Főügyészség fogdájába kerül.

"Helyt adtak az ügyészségi indítványnak, de természetesen bejelentettük a fellebbezést - amit a védencünkkel együtt mi magunk is ki fogunk egészíteni -, amelyet tíz-tizennégy napon belül tárgyalnak, de természetesen addigi is bármikor szabadlábra helyezhetik, ha a nyomozati cselekmények azt indokolttá teszik, tehát például az általunk indítványozott szembesítés olyan eredménnyel zárul" - nyilatkozta az MTI-nek Lehóczky Dávid ügyvéd.

"Hárman-négyen dolgoztunk szinte egész éjjel, és egy nagyon részletes indítványt tettünk, mellékletekkel, és gyakorlatilag ezen mentünk most végig - tette hozzá  Czeglédy Csaba, az edző másik jogi képviselője. - Személy szerint meg vagyok győződve Aczél Zoltán ártatlanságáról. Örülök annak, hogy volt időnk részletes indítványt készíteni, és ezt át tudtuk beszélni az ügyészek előtt is. Öröm az ürömben, hogy a nyomozási bíró is érdemben áttekintette az ügyet, tehát nem futószalag szerint mentek az események."

Arra a kérdésre, hogy megkeresték-e védencüket a játékosok, vagy teljesen hamis a gyanú vele kapcsolatban, Czeglédy azt válaszolta, hogy Aczél Zoltán személyiségével ez nem összeegyeztethető. "Jelentette volna! Sokkal kisebb vétségért is tett ki játékost a csapatából, és aki vele dolgozott, az ezt pontosan tudja."

Az ügyvéd szerint az előzetes letartóztatás "előrehozott büntetés" is, ugyanis "egy edző, aki harminc napig előzetesben ül, nehezen tud dolgozni."

Az ügyvédek hozzátették: az ügyészség nem nyilatkozott minden kérdésben. Most a meghallgatáson is kiderült, hogy lehetnek olyan iratok, amelyek szerintük megalapozhatnak gyanút, de ezt a védők nem tudják egészen pontosan megítélni.

Aczél Zoltán az ügyvédein keresztül engedélyezte a médiának, hogy a felvételeken takarás nélkül mutassák az arcát, illetve a cikkekben leírják a teljes nevét, mert mint fogalmazott, semmi takargatnivalója nincs.

Az ügyben keletkezett, és a védőügyvédek rendelkezésére álló nyomozati iratokat  - például Aczél Zoltán vallomását - a haladas.nyugat.hu internetes oldalon hamarosan publikálni fogják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.