Élőben közvetítette a mellette ülők szakítását

Kelly Keegs azzal ütötte el az észak-karolinai Raleighba tartó ötvenperces repülőutat, hogy Twitteren tudósított a szomszédos ülésen ülő pár veszekedéséről.

A nő, akárcsak a többi utas, arra figyelt fel, hogy egy fiú felháborodottan beszélt barátnőjével, aki emiatt hangosan sírva fakadt. Kelly láthatóan élvezte a hétköznapi szappanoperát, aminek minden mondatát tweetelte, sőt még fényképeket is készített a párról – írja a Daily Mail

"Ez most tényleg meglep téged? Te komolyan nem tudtad ezt?" – kérdezgette fennhangon a fiú. A lány gúnyosan válaszolgatott, mennyire örül, hogy még 40 dollárt rá is kellett fizetnie a jegyére, hogy együtt utazhassanak. Amikor a fiú kijelentette, hogy őt ez nem érdekli, akkor arról kezdte kérdezgetni, hogy tényleg ezt érdemli-e? Egy idő után a fiú hallgatásba burkolózott, a lány azonban nyilvánvalóan nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és tovább provokálta. Azzal vádolta párját, hogy mindent utál benne, és nem értette, miért veszi ilyen könnyen a szakítást. 

A vita egy pontján a fiú kijelentette, hogy nem tud ezzel többet foglalkozni, mire a lány egy bizonyos Charlotte-ot kezdett emlegetni, akit meg fog kérdezni, amint hazaérnek. 

A történet ezután váratlan fordulatot vett. Kelly legnagyobb döbbenetére a pár csókolózni kezdett, és rendelt hat vodkát és némi Bloody Maryt. Arról nincs hír, hogy végül együtt hagyták-e el a gépet, és a csókolózás a búcsú volt vagy a kibékülés. 

A drámát a gépen utazókon kívül több ezren követték Keegs tweetjein keresztül. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.