Élő műsorban csináltatott mammográfiát, kiderült, hogy rákos

Az ABC televíziócsatorna Jó reggelt, Amerika című műsorának riportere élő adásban csináltatott mammográfiás szűrővizsgálatot. Arra ő sem számított, hogy ez menti majd meg az életét.

"Már egy éve halogatom a vizsgálatot, miközben a munkám miatt rengeteget utaztam, a gyerekekkel pedig hol a suliba, hol a balett-, máskor meg a szertorna órára rohangáltam. Mint egy csomó másik nő, én is halogattam" - mondta Amy Robach tegnap reggel a műsorban.

Nem is az ő ötlete volt az élő adásban elvégzett mammográfia, hanem a reggeli műsor produceréé, aki úgy gondolta, a 40 éves riporternek példát kellene mutatnia a rengeteg nőnek, akik különböző okokra hivatkozva hanyagolják az éves szűrővizsgálatot.

Robach legnagyobb meglepetésére a kivizsgálás után nem kapott jó híreket, az orvosok további teszteket szerettek volna elvégezni. Mint múlt héten kiderült, korai stádiumú mellrákja van - ezt tegnap jelentette be a reggeli műsorban.

"Gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartottam, hogy rákos lennék. Rendszeresen edzem, egészségesen táplálkozom, odafigyelek magamra, és a családom is egészséges, még mind a négy nagyszülőm életben van" - írja az ABC honlapján.

"Ha a munkatársaim nem győznek meg, hogy ez az élő tévéadás életeket menthet, akkor a saját életemet se tudtam volna megmenteni" - írja.

Az újságírón néhány nap múlva dupla masztektómiát és helyreállító műtétet végeznek. Jók az esélyei, az orvosok szerint még időben észlelték az elváltozást. Robach bízik benne, hogy a vele történtek hatással lesznek a női tévénézőkre is, és hogy az ő hibájából tanulva minél többen, minél hamarabb elvégeztetik a szűrővizsgálatot.

Kollégáit is megérintette az eset, múlt héten Matt Lauer és Al Roker riporterek estek át prosztatavizsgálaton, élő adásban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.