Élő adásban rabolták ki a riportert

Az oaklandi KTVU csatorna riportere, Heather Holmes élő adásban tudósított egy helyi bűntényről: egy nőt brutálisan megvertek, majd elrabolták a táskáját. A riportban megemlíti, hogy a környéken az utóbbi időben nagyon elszaporodott a bűnözés, naponta 2-3 kocsit törnek fel, gyakoriak a betörések és a rablások is.

A környék a riport felvétele közben tele volt rendőrökkel, ez azonban nem zavarta a bűnözőket. Miközben a csatorna munkatársai dolgoztak, a tőlük és a rendőrségtől is csupán néhány méterre álló kocsijukat feltörték és kilopták belőle az újságírótáskáját.

Heather Holmes az adást követően, Twitteren számolt be az esetről. Mint írja, 20 perccel azután, hogy észrevették, mi történt, a rablók használták a hitelkártyáját. 10 perccel később már arról ír, hogy minden bankkártyáját letiltotta, és hogy az esetből tanult: mindig nagyon vigyázni kell a holmijainkra még akkor is, ha épp a rendőrség épülete előtt vagyunk.

Nem ez az első eset, hogy egy riportert kirabolnak élő adásban. Két évvel ezelőtt szintén Oaklandben történt, hogy amikor a KPIX tévécsatorna stábja egy középiskola előtt forgatott, az operatőrt megtámadták és elvették tőle a 6000 dollárt érő kamerát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.