Elnézte a házszámot, rossz nőt akart hazacibálni

Egy idegen házba rontott be tévedésből az a hevesi fiatalember, aki tavaly október 29-én, bedrogozva, erőszakkal akarta hazavinni élettársát.

A 25 éves férfi ellen vádat emeltek erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette, kisebb kárt okozó rongálás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt.

Az eset még tavaly ősszel történt, amikor a férfit elhagyta az élettársa, aki visszaköltözött a velük egy utcában lakó szüleihez. A fiatalember nem tudta feldolgozni a szakítást és elhatározta, hogy bármi áron visszaszerzi barátnőjét.

Egyik este, miután bedrogozta magát, hajnali három körül elindult, hogy hazavonszolja a nőt, csakhogy elvétette a házszámot és vadidegenekre tört rá.

A férfi berúgta a ház ajtaját, majd egy lapáttal szétvert egy televíziót és betört egy ablakot. A zajra a ház lakója, egy várandós kismama jött elő, akit a férfi „Na végre, megvagy!" felkiáltással karon ragadott, hogy magával hurcolja. A nő tiltakozott, a betörőnek pedig néhány perc múlva leesett, hogy rossz helyen jár.

Mint kiderült, barátnője szüleinek szomszédjaihoz sikerült berontania – derül ki a Heves Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatásából.

Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság – a tárgyalás mellőzésével – halmazati büntetésként felfüggesztett börtönt szabjon ki, a próbaidő tartamára pedig rendelje el a pártfogó felügyeletét, továbbá kötelezze a fiatalembert a kár megtérítésére, amit okozott – írja a 24.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.