Elloptak hétszáz libát egy keceli telepről

Eltűnt mintegy hétszáz, tömésre tartott liba ismeretlen körülmények között egy keceli állattartótelep egyik óljából - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint az esetre az állatok elszállítása közben derült fény, miután a bértömésre kiadott szárnyasokból a kelleténél mintegy hétszázzal kevesebbet találtak az épületben.

Jelezte: a tulajdonos hétfőn jelentette az állatok eltűnését a rendőrségen. Az ügyben lopás gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen tettesek az elmúlt szűk két hétben, eddig tisztázatlan módszerrel jutottak be a körbekerített telepre és vitték el onnan az egyenként mintegy 3,5 kilogrammos libákat.

Az elsődleges becslések szerint a jószágok összértéke eléri a másfél millió forintot – tette hozzá a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.