Ellopták Charlie Chaplin első Oscar-díját

Ellopták Charlie Chaplin pályafutásának első Oscar-díját egy párizsi cég irodájából. A némafilm egyik legnagyobb alkotójának 1929-ben odaítélt szobor értékét több mint egymillió euróra (mintegy 310 millió forintra) becsülik.
A Le Parisien című napilap értesülése szerint a rejtélyes lopás január közepén történt, amikor az elkövető vagy elkövetők behatoltak egy párizsi cég irodájába, ahol a brit filmesnek a legelső, az 1929-es Oscar-gálán az életművéért odaítélt szobrát őrizték. A betörők állítólag Chaplin több egykori tollát is elvitték, amelyek értéke egyenként 80 ezer euró.

Az újság úgy tudja, hogy a bűnözők nem véletlenül találták rá a zsákmányra. "Az elkövetők kizárólag ezeket a tárgyakat célozták meg, semmi mást nem vittek el. Pontosan tudták, hogy mit keresnek" - mondta egy rendőrségi forrás a lapnak.

Az "érzékenynek" minősített ügyben a párizsi ügyészségnek a műtárgylopás elleni küzdelemmel foglalkozó részlege indított nyomozást. Ez talán meglepőnek tűnhet egy olyan szobor esetében, amelynek előállítása mintegy 800 euróba kerül. Az Oscar-díjak értékét azonban annak a személyiségnek a jelentősége alapján becsülik meg, akinek azt átadták, sőt az átadás körülményei is növelhetik egy-egy szobor értékét. Márpedig az ellopott 30 centiméteres magas és 24 karátos arannyal bevont példány értékét több mint egymillió euróra becsülik, miután azt Chaplin az első Oscar-díjkiosztón, 1929-ben vehette át.

A némafilm sztárja egyébként három Oscar-díjat kapott, a másodikat 1972-ben teljes életművéért érdemelte ki, 1973-ban a Rivaldafény című filmjét pedig a legjobb eredeti filmzene díjával jutalmazták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.