Elküldte a kórház, a mosdóban halt meg a beteg

A békéscsabai kórház mosdójában halt meg az a férfi, aki rosszullét  miatt jelentkezett a sürgőségi osztályon, ám onnan továbbküldték az  ügyeletre - írta a Békés Megyei Online (BEOL) internetes napilap  szerdán.

Az elektronikus újság beszámolója szerint a 61 éves férfi otthonában rosszul lett hajnalban, ám a kórház sürgősségi  osztályáról a messzebb lévő ügyeletre küldték, amelynek mosdójában  meghalt.
A BEOL úgy tudja, hogy az elhunyt férfi felesége hiába kérlelte  a sürgősségi osztályon dolgozó nővéreket, ők azt mondták a beteg  által elmondottak alapján, hogy a férfi problémája az ügyeletre  tartozik.

A beteg férfi és felesége ezt követően átment a felnőtt  ügyeletre, ám ott hiába kopogtattak. A férfi ismét rosszul lett, és  a mosdóban összeesett. Az időközben megérkezett beteghordó, majd egy  orvos sem tudott segíteni rajta, s bár megpróbálták újraéleszteni,  nem jártak sikerrel.

Az elhunyt férfi felesége szerint nem tudták a defibrillátort  sem használni, mert annak valamilyen tartozéka hiányzott.

Becsei László, a kórház főigazgatója a BEOL-nak elmondta: az  esettel kapcsolatban belső vizsgálatot rendelt el a sürgősségi  osztályon. Az ügyelet ugyanis nem hozzájuk tartozik.
Ferenczi Attila, a Csaba Ügyelet Kft. helyettes ügyvezetője  hasonlóan nyilatkozott, vagyis ők is vizsgálatot indítottak a  felnőtt ügyeleten a halálesettel kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.