Tegnap azt írtuk, hogy csaknem 56 millió forintot ér az a bélyeg, amelyet Essenben bocsátottak árverezésre. Mára kiderült, 57 millióra taksálták. Ennyiért ütötték le. A licit 200 ezer euróról indult, de hiába volt száz érdeklődő, nagyon gyorsan véget ért. Az ismeretlen vevő 210 ezer euróért vihette el. (Közben a pénzünk erősödött, ezért forintban kisebb a különbség!)

A bélyeg tulajdonosa nagyon csalódott volt, mert sokkal többre számított. Ahhoz képest, hogy sokáig nem volt tudatában annak, milyen érték van a kezében, talán mégsem lehet túlságosan dühös.

Ullrich Schulze az apjától örökölte a gyűjteményt, amely túlnyomórészt értéktelen német bélyegekből állt. Húsz évvel ezelőtt megmutatta az albumot egy szakértőnek, akkor tudta meg, milyen érték van a kezében.

1847-ben Mauritius brit gyarmat kormányzója bízta meg Joseph Osmond Barnard mestert a bélyegek elkészítésével: az általa rendezett estély meghívóihoz volt rájuk szüksége. A bélyegek készítője azonban tévedésből rossz feliratot vésett a rézdúcokra, s tulajdonképpen ez tette világhírűvé és a gyűjtők kincsévé a kétpennys kék, illetve az egypennys narancsvörös színű bélyegeket, amelyek Viktória királynőt ábrázolják. Eredetileg 500-500 darab készült belőlük, mára azonban csak 12 kék és 15 piros maradt az egész világon.

Schulze azonnal biztos rejtekhelyre dugta el a bélyeget, nehogy betörők találjanak rá. Csakhogy ő maga is elfelejtette, hova rejtette. Nemrégiben megtalálta, és most árverésre bocsátotta. Ha a történet igaz, talán mégsem lehet szomorú a papírdarabkáért kapott százezrek miatt.

Piros Mauritius az ifjú Viktória királynő képével (bal oldalt a téves 'post office' felirat)