Elkapták a börtön elől bujkáló Fehérvári úti rablót

Hét éve rabolt ki egy pénzszállító autót a Fehérvári úton, de nem vonult börtönbe. Megtalálták, és bevitték.

Elfogott a rendőrség egy férfit, aki nem jelent meg a börtönben, amikor be kellett volna vonulnia, hogy megkezdje többéves szabadságvesztésének letöltését, amit még egy 2002-ben elkövetett rablás miatt kapott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján közzétett közlemény szerint a most 50 éves rabló csütörtökön fogták el Veszprém megyében, azóta büntetés-végrehajtási intézetben van.

A Fővárosi Bíróság március 6-án adott ki ellene elfogatóparancsot, mert rablás - a budapesti Fehérvári úton 2002 nyarán pénzszállító autó elrablásában vett részt - bűntettének elkövetése miatt jogerősen kiszabott többéves szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg.

A rendőrök egy Veszprém megyei településen, a körözött férfi vélt tartózkodási helyén az épületet körbezárták és az utcát is biztosították. A járőrök megállítottak egy közeledő járművet, amelynek egyik utasa a körözött férfi volt. Elfogták, majd előállították a balatonalmádi rendőrkapitányságra.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.