Elkapták Spanyolországban az ölelve rablókat

A két nőből és egy férfiből álló bűnbanda ölelésekkel leplezte az ékszerlopásokat.

A 19 és 34 év közötti madridi triót néhány órával azután tartóztatták le, hogy elloptak egy aranyláncot egy nőtől, akitől útbaigazítást kértek El Masnou városában, Barcelona közelében - számolt be a katalán rendőrség.

A banda autójával egy idősebb nő mellé húzódott és megkérdezték tőle, hogy hogyan juthatnának el egy kórházba, mert sürgősen orvosra van szükségük. Miután a nő elmondta, merre menjenek, az egyik nő kipattant az autóból és hálából szorosan megölelte az idős hölgyet, megköszönve neki a segítséget.

Hogy kifejezze háláját, a nő ragaszkodott hozzá, hogy adjon egy nyakláncot az asszonynak. Amikor azonban a nyakába tette, akkor fogók segítségével ellopta az aranyláncot, amit az idős nő viselt. Az asszony csak akkor vette észre a dolgot, mikor már túl késő volt.

Jelentette az esetet a katalán rendőrségnek, a Mossos d'Esquadranak, akiknek sikerült elkapniuk a három elkövetőt épp, amikor egy másik trükkös lopást hajtottak végre. A rendőrök több zsáknyi olcsó nyakláncot találtak az autójukban, amit a rablásokhoz használtak.

Az ölelő rablók jól ismert fogalom Nagy-Britanniában, ahol a manchesteri rendőrség nemrég figyelmeztette az embereket, hogy legyenek óvatosak. a csalók általában átölelik, vagy táncolnak az áldozataikkal, akiktől ellopják a pénztárcájukat - írta a Local.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.