Elkapták az európai drogbárót

A hatóságok nyolc év nyomozás után letartóztatták a legnagyobb európai drogcsempészhálózat vezetőjét a dél-spanyolországi Benalmádena tengerparti üdülővárosban - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken – írta az Atv.hu.

A 44 éves brit Robert Dawest azzal gyanúsítják, hogy hálózata hatalmas mennyiségben csempészte a kábítószert Dél-Amerikától Európán át egészen a Közel-Keletig, bűnlajstromán gyilkosság és pénzhamisítás is szerepel.

Emlékezetes eset, amikor 2013 szeptemberében a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren egy Venezuelából érkező repülőjáraton 32 bőröndöt találtak, összesen 1332 kilogramm droggal megpakolva. A rendőrség akkor három embert tartóztatott le, akik a brit drogbárónak dolgoztak, és további három embert, akik pedig a Ndrangheta nevű calabriai maffiának. Az ügy folytatásaként a venezuelai Caracasban 27-en kerültek rács mögé, köztük a katonaság több tisztje is.

A Robert Dawes elleni nyomozásban eddig 15 akcióban összesen 50 embert tartóztattak le világszerte, 1700 kilogramm kokaint, 500 kilogramm hasist és 1,6 millió eurónyi készpénzt foglaltak le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.