Elkapkodták a rajongók a Metallica koncertjegyeket

Minden várakozást felülmúltak és megdöntötték az összes eddigi magyarországi rekordot a májusi budapesti Metallica-koncert első napi jegyeladásai - közölte a szervező Live Nation Hungary kedden.

A jegyeket délelőtt 10 órakor kezdték el árusítani, és a kiemelt, színpad előtti állójegyek már az első órában elfogytak. Az óriási roham egész nap kitartott, így zárásra már az összes belépő csaknem fele elkelt.

A szervezők tájékoztatása szerint az internetes jegyvásárlás jól vizsgázott, egész nap folyamatosan tudtak rendelni az érdeklődök.

A világ egyik legnagyobb hatású heavymetal-együttese 2010. május 14-én a Puskás Ferenc Stadionban lép fel World Magnetic Tour ,10 elnevezésű koncertkörútja egyik állomásaként.

A legjobb koncertbandák között számon tartott csapat negyedszerre látogat Magyarországra, a rajongók most 11 évnyi várakozás után láthatják a James Hetfield, Lars Ulrich, Kirk Hammett és Robert Trujillo alkotta négyest. A World Magnetic Tour ,10 elnevezésű koncertkörút az idén megkezdett nagyszabású stadionturné folytatása lesz, amelyet már eddig is csaknem kétmillió ember látott világszerte. A turné 2010-es része januárban Dél-Amerikában kezdődik, majd tavasszal ér Európába.

A Metallica várhatóan az idén összeállított programhoz hasonlót játszik majd Budapesten is, ez azt jelenti, hogy több mint kétórás koncertre és a Death Magnetic album dalai mellett a kultikussá vált slágerekre is készülhetnek a rajongók.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.