Elítélték a tilosban parkolásokat eltussoló rendőröket

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla szerdán azt a két rendőrt, akik szemet hunytak tilosban parkoló autósok szabálysértési ügyeiben 2010-ben Szigetváron.

A táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa az egyik rendőrt hivatali vesztegetésben és hivatali visszaélésben, a másikat vesztegetésben találta bűnösnek. Megváltoztatta ugyanakkor a perben első fokon korábban eljáró Pécsi Törvényszék ítéletét: egyikük két év letöltendő börtönbüntetését másfél év, öt évre felfüggesztett börtönre enyhítette, társa esetében pedig - akit egy év, öt évre felfüggesztett börtönre ítéltek - mellőzte a negyedmillió forint pénzmellékbüntetés kiszabását.

A rendőrök 2010 januárjában és szeptemberében hunytak szemet a baranyai városban tilosban, valamint mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyeken érvényes igazolvány nélkül parkoló autók vezetőinek szabálysértései felett. A sofőrök kérésére nem tettek feljelentést ellenük, a szabályszegést igazoló dokumentumokat, fényképeket eltüntették, törölték. Az egyik sofőr egy láda sört ajánlott fel ügyének elsimításáért. A bűncselekményekre úgy derült fény, hogy lehallgatták a rendőrök telefonbeszélgetéseit.

A szerdán jogerősen elmarasztalt rendőröknek volt egy harmadik társuk is, aki a szabálysértések eltussolása mellett egyszer jogtalanul kérte le egy gépkocsi adatait a központi nyilvántartásból, s tettét hamis igazolólap kiállításával próbálta indokolni. Az ő egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetése már első fokon jogerőre emelkedett, és a férfi távozott a testülettől.

A táblabíróság a rendőrökkel baráti, ismerősi viszonyban álló, a bűncselekményekben felbujtóként közreműködő civileket jogerősen pénzbüntetésre, illetve felfüggesztett börtönre ítélte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.