Elítélték a sztárok nőgyógyászát

A közel tíz évig húzódó per végén a bíróság üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság V. Attilát. A férfi és társai olyan ellátásokért kért pénzt, amelyeket az egészségbiztosító is finanszírozott.

Bűnszövetkezet tagjának nyilvánították, és első fokon elítélték V. Attilát, aki ellen többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A férfi számos hazai sztárt is fogadott magánklinikáján, többek között a sztárszakács Sági Szilárdéknak is ő segített lombikprogrammal, hogy babájuk legyen, de Simó Viviennek, az artista Rippel Ferenc exfeleségének is ő az orvosa.

A tegnap hozott, nem jogerős elsőfokú ítélet indoklása szerint V. Attila és két társa 50-től 400 ezer forintig csaltak ki térítést nőktől olyan ellátásokért, amelyeket egyébként az egészségbiztosító is finanszírozott. Számlázáskor pedig a dokumentumokra azt írták, a betegek orvosi konzultációért fizettek - írja a Blikk.

Dr. V. Attila pere közel tíz éve húzódott, többek között azért, mert csaknem száz nőt hallgattak ki az üggyel kapcsolatban, és végül 88 esetben találtak bizonyítékot arra, hogy a vádlottak „magánklinikaként" használták a közkórházat, és félrevezették a betegeiket. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ezért tegnap hozott elsőfokú ítéletében az orvost egy év négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 1,8 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, továbbá kamatostul kell fizetnie két másik társával együtt annak a 88 nőnek, akiket csalással megkárosítottak.

A bíró szerint valóságos bűnszövetségként működött együtt a három vádlott, akik szervezetten szedték be a pénzt a páciensektől. A vádirat szerint 2003 decembere és 2005 decembere között dolgoztak együtt a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán, ahol V. a meddőségi centrum vezető főorvosa volt, kollégája szülész-nőgyógyász szakorvos, a harmadik vádlott, M. Zsuzsanna pedig a centrum gazdasági ügyekért felelős munkatársa. Ők hárman tévedésbe ejtették a betegeiket, így tudtak olyan orvosi ellátásért, illetve szolgáltatásért jelentős összegeket beszedni tőlük, amelyért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is fizetett a kórháznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.