Elismerte a gázoló buszsofőr, hogy hibázott

Ha betartja a megfelelő oldaltávolságot, nem sodorja el a biciklist, de nem vette észre, hogy férfi a busz mellé került – mondta el a Blikknek P. György, az a buszsofőr, aki egy hónappal ezelőtt Thököly út és a Gizella utca kereszteződésénél ütött el egy kerékpárost.

A vezetőt csak azután vették elő, hogy csütörtökön az egész világhálót bejárták a júniusi balesetről készült sokkoló felvételek, a kerékpáros sisakjára erősített kamera ugyanis rögzítette az ütközést.

A férfi súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, eltörött hét bordája, azok átszúrták a tüdejét, légmelle lett, és levált a tüdeje egy része. Öt napot töltött az intenzíven, és aztán három hetet a kórházban. Legalább még egy hónap, mire képes lesz ismét dolgozni, de az orvosok szerint teljesen meg fog gyógyulni.

 – Nem szándékosan húztam a biciklisre a kormányt, azért kezdtem oldalra húzódni, mert jött a következő megálló. Bármennyire is sajnálom, semmit sem vettem észre az egészből. Amikor valaki benyomta a vészjelzőt, a tükörben azonnal az utasteret kezdtem vizslatni, közben szóltak, hogy elütöttem egy biciklist – állította a buszvezető, akit az zavar a legjobban, hogy cserbenhagyó gázolónak állították be. – Azonnal megálltam és visszasétáltam a férfihoz. Kérdeztem, hogy hívjak-e mentőt, de addigra a körülötte álló járókelők már szóltak nekik.

György aznap este hétig helyszínelt a járőrökkel. A rendőrség végül közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást. A sofőrt egy nappal azután, hogy a balesetről készült felvétel felkerült a legnagyobb videómegosztóra, már nem engedték volán mögé ülni.

– Tizenegykor kezdtem volna a műszakot, de szóltak, hogy már ne álljak be. Akkor még nem sejtettem, hogy a videó miatt küldtek el váratlanul szabadságra – folytatta György, aki egyébként 21 éve dolgozik sofőrként a BKV-nál.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.