Elhunyt László atya

Életének 62. évében, hosszú betegség után kedden elhunyt Lipp László, akit nyilvános szereplései során László atya néven ismerhettek meg az emberek - tudatta a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia az MTI-vel.

Lipp László 1948-ban született Budapesten, 1971-ben szentelték pappá. Egyháztörténetből doktori címet szerzett. 1989-től a gazdagréti lakótelep egyházközösségi életének megszervezésén, valamint a templom felépítése érdekében munkálkodott, amelyet azután Paskai László bíboros, érsek 2002-ben áldott meg - áll a plébánia közleményében. László atya számos közösségi feladatot vállalt, részt vett a tábori lelkészség és a hospice szolgálat megszervezésében is.

Életének 62. évében elhunyt Lipp László, közismert nevén László Atya
Budapest, 2009. augusztus 25. Életének 62. évében elhunyt Lipp László, közismert nevén László Atya, a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia szervező lelkésze. A felvétel 2001. június 20-án készült. László Atya az épülő gazdagréti Szent Angyalok templom előtt. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor

Lipp László temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.