Elhunyt a Tetthely Schimanski felügyelője

Rövid betegség után, 77 évesen halt meg június 19-én Götz George - jelentette be vasárnap egyik kollégája.

A német színész leghíresebb szerepe a Magyarországon Tetthely (Tatort) címmel futó krimisorozat főszereplőjének, Schimanski felügyelőnek az alakítása - írta a 444.hu. A magyar nézőknek Tordy Géza szinkronhangján megszólaló detektív bőrébe 48 alkalommal bújt 32 év alatt, először 1971-ben, utoljára 2013-ben. Más német krimikben is üldözte a bűnözőket. Feltűnt A rendőrség száma 110, a Derrick és Az Öreg című sorozatokban is.

Filmes debütálása egybeesett Romy Schneiderével: mindketten a Wenn der weiße Flieder wieder blüht című romantikus filmben mutatkoztak be. Karrierjét indiános filmekkel kezdte, mint Az Ezüst-tó kincse, a Winnetou és a félvér Apanatschi vagy A keselyű karmaiban.

Ezeket több mint száz tévé- és mozifilm követte. Többek közt az 1999-es Mengele – Az igazság nyomában, melyben a címszereplőt alakította. Götz Georgét az egyik legsokoldalúbb német színészként tartották számon. Életművéért 2007-ben neki ítélték a német televíziós díjat, a Deutscher Fernsehpreist, 2014-ben megkapta a szövetségi érdemkeresztet.

65 év színjátszás után két évvel ezelőtt jelentette be, hogy  visszavonul. Utoljára tavaly állt a kamerák előtt a Böse Wetter című tévékrimi forgatásán. Egyelőre nem tudni, hogy a filmet mikor tűzi műsorára az ARD.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.