Elhunyt a fekete himlőt legyőző orvos

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Donald Henderson amerikai orvos és járványkutató, aki annak idején kulcsszerepet játszott a fekete himlő felszámolásában.

Az 1960-as és 1970-es években végzett munkája miatt a közegészségügy óriásának nevezett Henderson csípőtörést követő komplikációk következtében halt meg - írta a BBC.

A világ egyik legpusztítóbb kórjaként számon tartott fekete himlő csak a múlt században több száz millió emberrel végzett. Az óriási fájdalmakkal járó betegség gyakran sebeket okozott az arcon és a testen. Minden harmadik fertőzött ember meghalt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1966-ban Hendersont választotta a fekete himlő elleni globális harc vezetőjévé. Ekkoriban a kór még járványszerűen terjedt Afrikában és Ázsiában.

Kevesen bíztak Henderson sikerében, ám az orvos a járványgócok izolálására összpontosított, és a tömeges vakcinálás helyett célzottan oltatta be az embereket.

A kórt 1980-ra sikerült hivatalosan eltüntetni a Föld színéről, ez volt az első fertőző betegség, amely ellen globális szinten indult harc.

A WHO 1966-tól 1980-ig tartó globális erőfeszítéseinek összköltsége 300 millió dollár volt. Csaknem 200 ezer ember dolgozott a világ több mint 70 országában, és 2400 millió dózis védőoltást használtak fel.

A világszervezettel való együttműködést követően Henderson három amerikai elnök mellett szolgált tudományos tanácsadóként, és egyetemi, valamint orvosi pozíciókat is betöltött.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.