Elfújta a szél a balatoni tűzijátékokat

A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Balatonnál elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepi tűzijátékok - jelentette be Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden délután Budapesten.

Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is, a sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány az operatív törzs döntése nyomán az emberek biztonsága és a vagyoni kár elkerülése érdekében lemondta a hat balatoni helyszínre - Siófokra, Balatonlellére, Zamárdiba, Keszthelyre, Zánkára és Balatonfüredre - tervezett tűzijátékot.

A helyi önkormányzatoknak is azt javasolják, hogy az általuk szervezett tűzijátékot is csak megfelelő időjárási körülmények mellett tartsák meg - tette hozzá.

Balatoni Monika arra is kitért: a jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi. Kérdésre válaszolva hozzátette: 18-19 óra között lesznek olyan adatok, amelyek alapján biztosan el lehet dönteni, megtartható-e a tűzijáték a fővárosban.

Közlése szerint a Balatonon jelenleg másodfokú viharjelzés van érvényben, a jelentős széllökések ott továbbra sem csökkennek, sőt óránkénti 60-80 kilométeres széllökések is előfordulnak.

A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint folyamatosan erős széllökések várhatók, amelyek erőssége akár a 90 kilométert is elérheti, ezért a kijelölt biztonsági zónán belül nem tudják garantálni a biztonságos kivitelezést.

Balatoni Monika tájékoztatása szerint több balatoni helyszínen megrongálódtak a tűzijátékbombák, így már a technikai kivitelezés sem biztonságos.

Az uszályokat, amelyekről szintén rakétákat lőttek volna fel, az erős szél miatt nem engedi ki a siófoki kikötőből a Balatoni Hajózási Zrt. A többi balatoni programot megtartják, mert a szél azokat nem befolyásolja - fűzte hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az M7-es autópályán a főváros irányában fokozott forgalomra számítanak már délután is. A katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ folyamatos tájékoztatást ad a forgalmi és időjárási helyzetről, a kormányzat pedig az augusztus20.kormany.hu weboldalon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.