Elfogták az 'útonálló' fiatalokat Keszthelyen

Nyolc hónapos nyomozást követően fogtak el a rendőrök két keszthelyi fiatalt, akik rablási kísérleteket követtek el, illetve autókat rongáltak meg - közölte a keszthelyi rendőrkapitányság vezetője keddi sajtótájékoztatóján.

Horváth István az előzményekről elmondta: még februárban két símaszkos férfi egy farúddal és erőteljes fellépésével arra próbálta kényszeríteni egy keszthelyi üzlet két alkalmazottját, hogy adják át a bevételt. Néhány nappal később két ember az utcán "útonállásszerűen" támadt rá egy férfira, akiről azt feltételezték, hogy nagyobb összegű készpénz van nála.

Mindkét rablási kísérlet sikertelen volt, de ennek okáról a nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrkapitány nem kívánt beszélni.

Elmondta, hogy nyolc hónap után vezetett eredményre a nyomozás, a napokban elfogták a két gyanúsítottat. A munkanélküli fiatalok nyáron töltötték be a 18. évüket, a rablási kísérletek idején még fiatalkorúak voltak.

Az otthonaikban tartott házkutatás során bizonyítékokat foglaltak le, és az is kiderült, hogy további bűncselekményekkel, több autórongálással és lopással is gyanúsíthatók. Elfogásuk után vallomást tettek a bűncselekményeikről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.