Elfogták a szegedi dohánybolt betörőit

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, aki néhány napon belül kétszer is betört ugyanabba a szegedi dohányboltba – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

A rendőrség honlapján olvasható közleményben az áll, hogy a sértett szerint több millió forint kárt okoztak a betörők, akik a múlt szombaton, majd csütörtökön is betörtek a dohányboltba a Szabadkai úton.

A nyomozók a második bűncselekmény után néhány órán belül azonosították a két feltételezett tettest, és az esti órákban Szegeden elfogták őket. A 22 éves K. Lászlónál és az egy évvel idősebb K. Sándornál tartott házkutatáson a rendőrök lefoglaltak több doboz cigarettát, amelyek a gyanú szerint a bűncselekményből származnak.

A rendőrség mindkét férfit őrizetbe vette, lopás gyanúja miatt indított eljárást ellenük, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.