Elfogták a metrós robbantásokkal fenyegető férfit

A rendőrség elfogta azt a férfit, aki az elmúlt hetekben több alkalommal is fővárosi metróállomások felrobbantásával fenyegetőzött.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán arról tájékoztatta az MTI-t: a 38 éves férfit hétfőn Budapesten, az V. kerületi Múzeum körúton fogták el, gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett, őrizetbe vették.

A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, az ügyben további eljárást az V. kerületi kapitányság közveszéllyel fenyegetés vétsége megalapozott gyanújával folytatja le.

A közlemény szerint egy V. kerületi nyilvános telefonfülkéből először június 9-én érkezett bejelentés az Országos Mentőszolgálat 104-es segélyhívó telefonszámára, hogy az Ecseri úti metróállomásnál bomba fog robbanni. Ezt követően június 19-én, 21-én, valamint 25-én két esetben szintén fenyegető hívások érkeztek a mentőkhöz. Az ismeretlen fenyegető minden esetben valamelyik fővárosi metróállomást jelölte meg a robbantás helyszíneként.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata a helyszíneket átvizsgálta, robbanóanyagot, illetve robbantásra alkalmas eszközt egyik esetben sem talált.

A nyomozás során megállapították, hogy a fenti bűncselekményeket ugyanaz a férfi követte el, aki minden esetben nyilvános fülkéből telefonált. Végül a rendőrök eljutottak a fenti bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves férfihoz.

Június 19-én a 2-es és a 3-as vonalon is lezárták a Deák téri metróállomást, június 21-én és 25-én pedig a 3-as metró vonalán a Kálvin téri állomást kellett kiüríteni bombariadó miatt. Az érintett szakaszokon átmenetileg pótlóbuszok szállították az utasokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.