Elfogták a késelő rendőrt

Vasárnap reggel elfogták a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőrt.

Elfogták a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőrt vasárnap kora reggel  - olvasható a police.hu-n.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a Készenléti Rendőrség munkatársai elfogták F. István 32 éves gödöllői lakost, akit életveszélyt okozó testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt kerestek.

Már szerda óta próbálták kézre keríteni a készenléti rendőrség dolgozóját, akit azzal gyanúsítanak, hogy bozótvágó késsel és egy viperával támadt rá egy férfira Gödöllő egyik szórakozóhelyén. Az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő férfit, majd ismeretlen helyre távozott. A rendőrök azóta sok helyen keresték: gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében, helikoptert és kutyákat is bevetettek felkutatása érdekében.

Az ORFK pénteken a Gödöllőn történt késeléssel kapcsolatban hangsúlyozta: a készenléti rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a készenléti rendőrség állománya megdöbbenéssel értesült a szerdán Gödöllőn elkövetett bűncselekményről, amelynek gyanúsítottja a szolgálaton kívül ott tartózkodó F. István rendőr főtörzsőrmester. "Az állomány okkal bízik abban, hogy a kocsmai verekedés nyolc napon belül gyógyuló sérülést elszenvedő sértettjének egészségi állapota óráról órára javul" - fűzték hozzá.

Azonnali hatállyal megszüntette a szolgálati viszonyát a készenléti rendőrség parancsnoka vasárnap F. Istvánnak, a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőrnek - közölte az ORFK a police.hu-n vasárnap délelőtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.