Életveszélyesen megsérült Noszály Sándor

Életveszélyesen megsérült egy csütörtök esti verekedésben Noszály Sándor - számolt be a Bors Online.

A lap úgy tudja, az egykori kiváló teniszező egy budapesti szórakozóhelyen került bajba, egyelőre tisztázatlan körülmények között. Noszály sérülései miatt egy belvárosi kórházban fekszik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Velvet értesüléseit megerősítve azt írta: „A BRFK Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen."

A Velvet információi szerint Noszály egy Király utcai szórakozóhelyen sérült meg. A volt sportoló a portálnka elmondta, nem emlékszik semmire, csak annyira, hogy hátulról meglökték, nekiesett valaminek és beütötte a fejét a szórakozóhelyen. Úgy tudja, hogy még három napig kell kórházban maradnia.

Noszály egyik barátjas zerint nem történt verekedés, némi lökdösődés viszont igen, aminek következtében Noszály elesett és egy artériánál beverte a fejét, ezért vérzett annyira erősen. A egykori sportoló tud beszélni, nem emlékszik semmire, és szeretne hazamenni, de az állapota miatt nem engedik el.

Noszály Sándor ötször volt az év játékosa Magyarországon, 2003-ban pedig ő volt a Nagy Ő című műsor főszereplője a TV2-n.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.