Életveszélyes jég a Velencei Tavon

Összefüggő álló jég borítja a Velencei-tavat, ám életveszélyes rámenni, ugyanis még nem érte el a 10 centiméteres vastagságot, így könnyen beszakadhat az alatt, aki mégis rámerészkedik - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.

R. Szabó Ágnes szóvivő elmondta: a balesetek elkerülése érdekében az év utolsó napján a rendőrség ellenőrzi a tó környékét.

Jelenleg egyetlen kijelölt korcsolyapálya sem működik a Velencei-tavon, mert a jégre menni életveszélyes - közölte a szóvivő.

A Velencei-tó átlagvízszintje jelenleg 138 centiméter, az agárdi vízmérce közelében szerdán állójég alakult ki, amely mindössze 4 centiméter vastagságú - mondta el Fazekasné Tóth Andrea, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság PR-munkatársa az MTI-nek.

Turbók János, az agárdi Pop Strand főrendezője is azt közölte, hogy az agárdi kijelölt pálya még nem működik.

"Fokozottan kérünk mindenkit, hogy vigyázzanak: még ne korcsolyázzanak a Velencei-tavon" - jelentette ki.

Az agárdi pályán egyébként a tó jégre évtizedek óta akkor lehet rámenni, amikor a zene megszólal.   "Figyelni kell a zenét" - tanácsolta a bizonytalanoknak a főrendező.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.