Életveszélyes állapotban van az Érden elgázolt csecsemő

Válságos az állapota annak a három hónapos csecsemőnek, akit ikertestvérével együtt ütött el egy autós még hétfő este Érden. Testvére a kórházba szállítása után meghalt.

Balázs Magdolna, a budapesti Szent János Kórház kommunikációs vezetője kedden arról tájékoztatta az MTI-t, az ikerpár egyik sérültjét hétfő este szállították a kórház intenzív osztályára; a baleset helyszínén a csecsemő légzése és keringése leállt, újra kellett éleszteni. A gyermeket súlyos koponyasérüléssel ápolják, állapota életveszélyes, válságos - tette hozzá.

A Heim Pál Gyermekkórház ügyeletes főorvosa - megerősítve az MTI információját - hétfő éjjel közölte, hogy az intézményük intenzív osztályára került csecsemő meghalt.

Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek hétfő éjjel azt mondta: a rohamkocsival érkező mentők a riasztás után öt percen belül érkeztek a helyszínre, és mindkét három hónapos kislánynál a klinikai halál beálltát állapították meg.

Azt a kislányt, akit a János kórházba vittek, még a helyszínen sikerült újraéleszteni, de a másik kislányt folyamatos újraélesztési kísérlet mellett vitték a Heim Pál kórházba.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek kedden azt mondta, a balesetet okozóját a nap folyamán gyanúsítottként hallgatják ki halálos közúti baleset okozásáért.

Közlése szerint a személyautó eddig tisztázatlan körülmények között sodorta el az érdi Szövő utcában az út szélén a szülők által tolt babakocsit, amelyben a két kislány volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.