Életfogytiglanit kapott a helvéciai gyilkos

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2009-ben brutálisan meggyilkolt egy idős helvéciai házaspárt. A bíróság kimondta, hogy a vádlott legkorábban negyven év letöltése után szabadulhat a büntetéséből.

A jelenleg 31 esztendős Molnár Sándor albérlőként 2006 nyarán költözött a Bács-Kiskun megyei falu, egy, a későbbi sértettekkel szomszédos házába. A vádlott nem volt bejáratos hozzájuk, de a kerítésen keresztül néha szóba elegyedett a 84 éves, leromlott egészségű és fizikai állapotú idős férfival és 75 esztendős feleségével.

A környéken azt gondolták, hogy az idős házaspárnak lehetnek megtakarításaik, ezért a vádlott 2009. november 26-án este átmászott a kerítésen, hogy lopjon tőlük valamit. Az udvaron azonban szembetalálkozott a házigazdával, aki kérdőre vonta. A vádlott ekkor egy 35 centis betonvassal próbálta leütni őt, majd ásóval támadt rá. A fejét érő csapásoktól az idős férfi földre került, de a vádlott folytatta bántalmazását. A támadó a közben az udvarra lépő feleséget is megtámadta az ásóval, ütlegelte, rugdosta, taposta. Mindkét áldozatot legalább húsz ütés, rúgás érte.

Az élettelen testeket a támadó a fáskamrában és az árnyékszékben elrejtette, majd átkutatta a lakást, de semmit sem tudott magával vinni, mert a kutya megzavarta.

A holttestekre két nappal később bukkantak rá a szomszédok.

A vádlott az eljárás során először beismerő vallomást tett, majd mindvégig tagadta bűnösségét, és az utolsó szó jogán is hosszasan bizonygatta ártatlanságát.

A táblabíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor hangsúlyozta, számos bizonyíték alátámasztotta a vádlott korábbi beismerő vallomását, amelyben olyan részletekről számolt be a bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyekről csak a tettes tudhatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.