Élete végéig fegyházban marad az ózdi kettős gyilkosság elkövetője

Élete végéig fegyházban kell maradnia az ózdi kettős gyilkosnak, miután a Legfelsőbb Bíróság (LB) elutasította a jogerős ítélet minősítését vitató felülvizsgálati kérelmet - közölte szerdán Szűcs Péter, az LB szóvivője.

Taliga Ádámot előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt ítélte a bíróság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre.

Az LB döntésével lényegében helybenhagyta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság és a Debreceni Ítélőtábla hasonló, 2010 májusi, illetve novemberi döntését. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Taliga Ádám 2008. szeptember 24-én munkahelyének telephelyére csalta a vállalkozót, majd megölte, mivel hárommillió forinttal tartozott a férfinek. Azzal azonban nem számolt, hogy a hitelező magával viszi 9 éves kislányát, aki a kocsiban várakozott. Amikor a férfi meglátta a gyermeket, őt is a műhelybe hívta, majd hátulról fejbe lőtte.

A kislányt egy környékbeli völgyben rejtette el, a vállalkozó holttestét pedig egy medencébe dobta, amiről azt hitte, savat tárolnak benne, és így sikerül eltüntetnie az áldozatot. A tárolóban azonban víz volt, így a nyomozás során megtalálták a holttestet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.