Élen járó örömök

Ugyan az igazi tél még jócskán várat magára, de az egyik legélvezetesebb téli kikapcsolódásról mégsem kell lemondanunk: Budapesten jó pár nyitott jégpálya várja a szabadtéri korcsolyázás szerelmeseit.

A befagyott élővizek hangulatát nem lehet pótolni, ám a műjégnek is megvan a maga varázsa, különösen, ha más lehetőség nincsen a sportolásra. Ahhoz, hogy természetes tavainkon vagy folyóinkon biztonságos, korcsolyázásra alkalmas jégréteg alakuljon ki, tartós fagypont alatti hőmérséklet szükséges, a meteorológiai előrejelzések szerint erre viszont a közeljövőben nem sok esély van. A műjégpályák viszont már november vége óta nyitva vannak, így nem kell várnunk a fagyok beköszöntéséig.

Budapest egyik legismertebb - és nemcsak szabadtéri - korcsolyás helyszínét, a Városligeti Műjégpályát maga Rudolf koronaherceg nyitotta meg ünnepélyesen 1870. január 29-én. A néhány héttel korábban megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet nyomására a városi tanács engedélyezte, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítsanak ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét.  Az első „korcsolyacsarnok” egy, a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé volt, ez viszont 1874-ben tragikus módon leégett. A városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, ami pár éven belül fel is épült Lechner Ödön tervei alapján.

A Műjégpálya nagy népszerűségre tett szert, nyitás után hét évvel szóba került a bővítés kérdése is. A kivételes lelkesedést az is indokolta, hogy ekkoriban ez volt a legnagyobb összefüggő nyitott jégpálya a világon. 1895-ben Francsek Imre tervei alapján neobarokk stílusú új épületet emeltek, és az építkezéssel egyidejűleg megkezdődtek a tó szabályozási munkálatai is. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség 1892-es megalakulása után megrendezték az első szabályos gyorskorcsolya versenyt és utána is rengeteg versenyt szerveztek a Városligetben. A II. világháború alatt a pálya teljesen használhatatlanná vált, helyreállításában a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Pesti Korcsolyázó Egylet vállalt oroszlánrészt.

A Műjégpálya azóta is töretlen népszerűségnek örvend, bár az idei szokatlanul enyhe tél és egy sor más probléma miatt eddig nem volt zavartalan a szezon. Kezdődött azzal, hogy elhalasztották a november közepére tervezett nyitást, majd pedig az év utolsó és az új év első napján is zárva tartottak, néhány nappal később pedig - állítólag felújításkor kispórolt anyagok miatt - fel is olvadt a jégpálya, bár a Facebook-oldalukon a zárva tartás okául az időjárást nevezték meg. Január 7-én végül kinyitottak és azóta minden nap 9 és 13 óra, valamint 17 és 21 óra között várják a korcsolyázni vágyókat. A belépőjegy felnőtteknek 1500, míg diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft, ezen felül 500 Ft letéti díjat is kell fizetni.

Az Eiffel Jégpálya idén negyedjére nyitotta meg a kapuit december elején a Nyugati tér szomszédságában. A csaknem 600 négyzetméteres pálya 700 (diákoknak 600) Ft-ért kínálja a napijegyet. Lehetőség van korcsolya-kölcsönzésre, saját korcsolya élezésére és oktatásra is, a sportolásban kifáradt korcsolyázók pedig forró teát és forralt bort is ihatnak a büfében. Hétköznap délben nyitnak, hétfőtől éjfélig, pénteken hajnal 1-ig tartanak nyitva, míg hétvégén tízkor van nyitás, szombaton hajnal 1-ig, vasárnap éjfélig van lehetőség a korcsolyázásra.

Az Eiffel térihez képest csaknem kétszer akkora pályája van az Aréna Pláza Jégterasznak, aminek az az egyik különlegessége, hogy hétfőtől péntekig 8 és 14 óra között előzetesen összeállított órarend alapján korcsolyaórákat ad iskolásoknak, többnyire a testnevelés óra keretein belül.

Hétköznap 1100 (gyerekeknek, diákoknak 800) Ft-os, hétvégén pedig 1300 (900) Ft-os jegyárral számoljon, aki itt szeretne korcsolyázni. Húsz fő felett lehetőség van kedvezményes, 640/720 Ft-os belépőjegy megváltására is.

A KÖKI Terminál jégpályája a fentiekhez hsonlóan nyitott, a Budapest legnagyobb mobil jégpályájaként hirdetett helyszín a bevásárolóközpont tetőkertjében kapott helyet. A belépőért mindenkinek egységesen 600 Ft-ot kell fizetnie, a tíz fő fölötti csoportos diákjegy ára 500, a korcsolyabérlés ára pedig 700 Ft. Hétfőn és kedden sütemény, szerdán féláras kávé-akció is van.

Budán az Óbuda főtéri jégpálya várja a szabadtéri korcsolyázás kedvelőit: november végén nyitott meg, minden nap reggel 8 és este 10 között tartanak nyitva, a korcsolyázás pedig ingyenes. A helyszínen korcsolya-kölcsönzésre is van lehetőség, valamint öltöző és sátor is működik.

A Decathlonban megnégyszereződött a korcsolyaforgalom
A Decathlonban megnégyszereződött a korcsolyaforgalom
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.