Elásott női holttestet találtak Lagzi Lajcsi birtoka mellett

A mulatós zenész mocsai birtokának közelében, egy szántóföldön bukkantak női holttestre december 30-án a rendőrség tájékoztatása szerint.

Azóta az is kiderült, hogy a férj, a 45 éves tatabányai B. Róbert a gyanúsított, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Velvet úgy tudja, hogy a férfi már vallomást is tett. Az oldal szerint a házaspár a gyilkosság előtt Ácson élt. 

Galambos Lajos maga is előzetes letartóztatásban van január 24-ig a boldogasszonypusztai lakóparkjában történt víz-, gáz- és áramlopás miatt. A zenész és családja a Bors munkatársától értesültek a történtekről. Ügyvédjükön keresztül annyit mondtak, nagyon megdöbbentek a hír hallatán, elképzelni sem tudták, hogy egy halottól pár száz méterre töltik a mindennapjaikat. 

Bors egy lelkes olvasója, aki véletlenül fül- és szemtanúja volt a holttest megtalálásának, miután biciklijével követte a rendőröket, részletesen beszámolt a falu közhangulatáról.

"Bár nem en­gedtek közel, hallottam, hogy egy fiatal nő testét találták meg a földben. Elásták, de nem túl mélyre, így ke­rül­hetett elő. A falusiak azt pletykálják, hogy egy győri nő lehet, akit ismeretlen szlovákok ástak el... Akárki volt, sokkoló ez az egész, ebben a fa­luban eddig a legnagyobb bűneset az volt, amikor elloptak két disznót, de azokat este már vissza is adták a gazdájuknak, mert nagyon hamar lebuktak."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.