Eladó a ház, ahol Amy Winehouse meghalt

2,7 millió fontért lehet megvásárolni a tavaly júliusban, 27 éves korában elhunyt énekesnő londoni házát. Családja szerint nem volna helyénvaló, hogy ott éljenek.

2,7 millió font, vagyis több mint 1 milliárd forint - ennyiért lehet megvásárolni az elhunyt énekesnő londoni otthonát, ahol tavaly, július 27-én holtan találták - írja a Guardian.

Most, 10 hónappal később családja úgy döntött, megválik az ingatlantól. Mint mondják, nem volna helyénvaló, hogy ott éljenek. "Nincs értelme, hogy ott álljon üresen, miközben fizetni kell a fenntartási költségeket. Ez egy csodálatos ház, és valaki nagyon boldog lesz benne” - nyilatkozta a család szóvivője a The Sunnak.

A házat a hirdetésben meglehetősen értékesnek és lenyűgözőnek festették le, három, kétágyas hálószóbával rendelkezik, van benne egy lakosztály, melynek mennyezete boltíves, és két kert is tartozik hozzá: van egy kisebb elülső, és egy nagyobb hátsó kert is.

Az ingatlant felújították, ennek ellenére számos eredeti jellemzője megmaradt. Új elektromos és fűtő rendszer, egy intergrált hangrendszer és persze profi biztonságtechnikai, térfigyelő- és riasztórendszerek találhatók a házban.



Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.