Eladó a legvagányabb űrszelfi

Több száz, az űrkorszak hajnalán készült fénykép kerül kalapács alá csütörtökön, egy londoni aukción.

A Bloomsbury Aukciósház vezető fotográfusa a New York Timesnak elmondta, hogy az összes kép eredeti és nem reprodukció. „A vintázs kollekció egyetlen európai gyűjtő tulajdona"- osztotta meg a részleteket Sarah Wheeler. A licitre kerülő több mint 1100 képet a szervezők hétszázötvenezer és egymillió dollár közötti áron szeretnék leütni.

A gyűjtemény olyan ikonikus fotókat is magába foglal, mint a legelső űrben készített felvétel, amelyet 1946-ban egy V-2-es rakétára szerelt kamera rögzített, 105 kilométeres magasságban.

Kalapács alá kerül még a legendás „Földkelte" című kép is. Az Apollo-8 küldetés során, William Anders által készített képet a Life magazin beválasztotta a „110 fénykép, amely megváltoztatta a világot" elnevezésű válogatásába. A fotó a bolygónkat ábrázolja, ahogy lebeg a Hold horizontján.

Nagy az érdeklődés a többi fénykép iránt is. Így például Edwin „Buzz" Aldrin bakancsának a hold porában hagyott nyomáért vagy a szintén Aldrin által 1966-ban a Gemini 12 küldetés során, űrséta közben fényképezett szelfiért is.

„Van színes filmed, Jim?”

Az Apollo-8 azért bír történelmi jelentőséggel, mert ez volt az első alkalom, amikor egy ember vezette űrhajó megkerülte a földet. A Wikipédia idézi a kép elkészültének körülményeit is. Az 1986. december 24-én rögzített hangfelvétel tanúsága szerint a következő párbeszéd zajlott le Frank Borman parancsnok és Anders között:

Borman: Istenem! Nézd csak azt a képet! Most jön fel a Föld. Hű, de jól néz ki!

Anders: Hé, ne fotózz, nincsen benne a menetrendben.

Borman: (nevetve) Van színes filmed, Jim?

Anders: Add ide, légy szíves, azt a színes tekercset...

...a többi pedig már maga a csütörtökön megvásárolható történelem.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.