Ejtőernyőzés 21 kilométer magasból

Felix Baumgartner a harmadik ember a világon, aki ilyen magasból ugrik, és ez még csak a bemelegítés: nyáron 36 és fél kilométerről kívánja a mélybe vetni magát.

Baumgartner olyasmire készül, amire még nem volt példa: 36 és fél kilométer magasból szeretne alámerülni a mélybe. Ez azonban még várat magára, de az erre való felkészülésként csütörtökön, az Új-Mexikóban fekvő Roswellben 21,9 kilométerről induló ugrást hajtott végre – adta hírül a Daily Telegraph.

A férfi 8 perccel és 8 másodperccel később, biztonságban ért földet. Az ugrás során 3 perc 43 másodpercig volt szabadesésben, mielőtt kinyitotta volna az ernyőket, sebessége pedig elérte az 586,42 kilométer per órát.

"A látvány lenyűgöző, sokkal jobb, mint hittem" – mondta Baumgartner, aki úgy tervezi, nyáron 36 és fél kilométer magasról ugrik majd. Ha ez sikerül neki, akkor megdönti Joe Kittinger, amerikai katonatiszt 1960-as rekordját, amikor is 31 300 méter magasból ugrott.

Négy perc, harminchat másodperc hosszan zuhant, elérve a 988 kilométer per órás sebességet. Több történelmi rekordot is felállított: a léggömbbel legmagasabbra emelkedés, a legmagasabb ejtőernyős ugrás, a leghosszabb zuhanás és az ember által a légkörben elért legmagasabb sebesség világcsúcsát is ő tartja. Kérdés, hogy meddig.

A Baumgartner csütörtök reggeli ugrásáról készült képeket megtekintheti ide kattintva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.