Éjszakánként végigjárják a bordélyházakat az apácák

A dél-spanyolországi Almeríában néhány bátor apáca éjszakánként felkerekedik, és végigjárja a város bordélyházait, hogy megmentse és védett házba vigye a bajba jutott prostituáltakat.

Lucía ma is tisztán emlékszik a napra, amikor először találkozott az apácákkal, és egyikük megfogta a kezét: évek óta nem ért hozzá senki puszta kedvességből. „Akkor már nem ismertem magamra, ha tükörbe néztem. Minden egyes kuncsafttal töltött alkalom után le akartam nyúzni a bőrömet” – mesélt a két évvel ezelőtti találkozásról az álnéven bemutatkozó portugál nő az El País munkatársának.

2007-ben költözött Spanyolországba kamionosként dolgozó barátjával. Állapotos volt, de a férfi azt mondta, hogy gondoskodik róluk. Hamar kiderült azonban, hogy szerencsejáték-függő, és miután elgázolt egy embert, börtönbe zárták. A munkanélküli Lucía magára maradt egy csecsemővel és a szintén Spanyolországban szerencsét próbáló édesanyjával. „2008 karácsonya előtt kinyitottam a hűtőt, és rádöbbentem, hogy nincs mit enni adnom a lányomnak. Senki nem tudott már anyagilag támogatni.” Ekkor eszébe jutott az a korábban látott lakás, amelynek ajtaján színes égők világítottak.

Az első aktus után órákig zokogott. „Még hogy könnyen jött pénz! Nincs ennél nehezebb dolog” – véli Lucía, aki rendkívül keveset keresett, így a lányát egy gyermekotthonba küldte, ahonnan később örökbe fogadták. Elkeseredésében kábítószerhez nyúlt. Ötödik éve dolgozott prostituáltként, amikor a spanyol apácák megjelentek a bordélyházban, és magukkal vitték az általuk alapított védett házba. „Tudtam, hogy ha elszalasztom ezt a vonatot, akkor nem biztos, hogy lesz másik” – mondta Lucía, egyike annak a több tucat nőnek, akin a nővérek segítettek. Évek óta minden héten beülnek egy kisbuszba, és végigjárják az almeríai éjszakai klubokat, országutakat és bordélyokat. Kávét és óvszert osztanak, de a fő céljuk, hogy a kizsákmányolt nőknek oltalmat biztosítsanak a védett házban.

Olaszország után Spanyolországban él a legtöbb szexuálisan kizsákmányolt nő az Európai Unióban. Január óta 264 embert vettek őrizetbe prostitúcióhoz köthető bűncselekmények miatt, és a hatóságok közel ötezer potenciális áldozatot azonosítottak. María José Palomino apácákból és szociális munkásokból álló csapata a saját eszközeivel igyekszik javítani a statisztikán: tavaly harminc nőt mentettek meg. A spanyol királyi család emberi jogi díjával is kitüntetett nők egyetlen dologra nem hajlandók: abortuszra nem kísérik el az érintetteket, a lehetőségekről azonban tájékoztatják őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.