Éjszakai séta egy jó ügyért

Október 5-én 24:00 órakor rózsaszínbe és lilába öltözött tömeg lepi el a Marczibányi Téri Művelődési Központot. A beteg gyerekekért sétálnak majd szombat éjjel, aki velük szeretne tartani, még nevezhet.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend ma már hazánkban is az olyan karitatív célú rendezvény, amely a jókedv, az egészség és a szolidaritás jegyében zajlik úgy, hogy közben valamely igazán nemes ügy érdekeit is szolgálhatjuk. Az október 5-én, szombaton éjfélkor a budapesti Marczibányi téren megrendezésre kerülő Holdfényséta pont ilyen.

A hűvös, októberi éjszakán rózsaszínbe és lilába öltözik majd a második kerületi tér, ugyanakkor a volt a sétát megrendező Szemem Fénye Alapítvány örömmel várja az extrém, éjjeli viseletben – pizsamában, hálóingben, köntösben – érkező, vagy jelmezbe öltöző jótékonykodókat is. Azt szeretnék, ha a jó ügyért sétálók rózsazsínben látnák a világot, ha a résztvevők jól szórakoznának, miközben a rengeteg beteg gyermeken segítenek.

Hastánccal indul majd a bemelegítés és a teljes átszellemülés céljából arcfestésről is gondoskodtak a szervezők. A regisztráció, amelyet online vagy a helyszínen is meg lehet tenni, 3500 forintba kerül, amely tartalmazza azt a világító, lila egyenpólót is, amelyet magukra öltve teszik meg a jelentkezők a közel 5 kilométeres gyalogutat. A helyszíni nevezési díj további 1500 forint költséget takar, amely már a gyermekek ellátására gyűlik a kihelyezett perselyekbe.

Kortól és nemtől függetlenül mindenkit várnak szeretettel, egyetlen feltétellel: mindenkinek női ruhában kell megjelennie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.