Éjszakai túrákat szerveznek a nemzeti parkokba

A távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján; a tizenegy tematikus túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni.

A csillagséták programsorozaton a látogatók az égbolt mellett a nemzeti parkok éjszakai világát is jobban megismerhetik, hiszen az állatvilág egy része ilyenkor éled. A magyar nemzeti parkokban a csillagles mindenhol része a kínálatnak, ez egészül ki változatos, speciális helyi elemekkel - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban például az egyik túrán kisvasutazással és madármegfigyeléssel egybekötött csillagászati bemutatót tartanak, a másikon pedig még világosban bemutatják a 2011-ben Az év ökoturisztikai tanösvénye címmel elismert ártéri sétautat, majd sötétedés után a Göbén, a Tisza egyik holtágán csónakból figyelhetik meg az eget a résztvevők.

Az Aggteleki Nemzeti Parkban a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz lesz az est főszereplője, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban pedig csillagászattörténeti kiállítás előzi meg a megfigyelést.
A túrák részletes leírása a magyar nemzeti parkok központi honlapján, a www.magyarnemzetiparkok.hu/csillagsetak weboldalon olvasható.

A programra az Európai Nemzeti Parkok Napján kerül sor; május 24-én az 1909-ben Svédországban ezen a napon alapított első kilenc európai nemzeti parkra emlékeznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.