Éjjel brutális melegfront érkezik

Néhány órán belül akár 10-12 fokkal is melegedhet az idő az ország egyes pontjain: az éjszaka megérkező melegfront hatására a délkeleti országrészben - ahol nap közben jellemzően 2 fok körül alakult a hőmérséklet - hajnalra 14 celsius fokos meleg várható.

Magyarországon az is rendkívülinek számít, hogy egy fél nap alatt ilyen nagymértékben felmelegedjen az idő, az pedig még ritkább, hogy az éjszakai hőmérséklet több mint tíz fokkal meghaladja a nappalit.

A legnagyobb meleg az Időkép.hu előrejelzése szerint várhatóan Békéscsaba és Gyula térségében fog kialakulni kora hajnalban. Ugyanabban az időben a nyugati országrészben, Vas és Zala megye találkozásánál mindössze 2 fok lesz. Hogy a melegfront később tovább vonul-e az ország belseje felé, az az Időkép prognózisából egyelőre nem derül ki, a Meteorológiai Szolgálat honlapján mindenesetre az olvasható, hogy Budapesten szombat délben 6 fok körüli hőmérséklettel tetőzik a téli hőhullám, és utána naprólnapra hűl majd a levegő.

A melegfront jelentős csapadékot is hoz - elsősorban esők formájában - ezért gyorsított hóolvadásra, illetve az ár- és belvízveszély növekedésére is számítani kell. Mivel a Magyarországra érkező folyók vízgyűjtő területein hirtelen szinte mindenütt fagypont fölé nő a hőmérséklet, ha a prognózis beigazolódik, akár súlyos árvízhelyzet is kialakulhat, elsősorban a Tisza és mellékfolyói völgyében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.