Együtt akartak meghalni a barátnők

Pánikhangulat uralkodott a diákok és a szülők körében, miután egy Arizonában,  Phoenix külvárosában álló középiskolában két 15 éves diáklány végzett magával helyi idő szerint pénteken. A rendőrség szerint előre eltervezett gyilkosság és öngyilkosság történt, a lányok együtt akartak meghalni.

Búcsúlevelet is hagytak hátra azok a diáklányok, akiket holtan találtak egymás mellett a glendale-i Independence Gimnázium étkezőjéhez közel helyi idő szerint péntek reggel. A lányokkal fegyver végzett, melyet meg is találtak a közelükben. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyikül előbb lelőtte társnőjét, majd maga ellen fordította a fegyvert. A rendőrség azt közölte, hogy kettős öngyilkosság történt, a fiatalok, akik valószínűleg nem csak jó barátnők, hanem szerelmesek is voltak, együtt akartak meghalni.

A történteknek nincs szemtanúja, a lányok személyazonosságát fiatalkorúságukra való tekintettel nem hozták nyilvánosságra.

A New York Post beszámolója szerint miután a hírekben bemondták, hogy két tizenévest találtak holtan az iskolában, óriási pánik kerekedett. A szülők a hatósági zárlat alá vont iskolához rohantak, és amíg a bent tartózkodó fiataloknak nem engedélyezték, hogy telefonáljanak vagy e-mail küldjenek, senki sem tudhatta, hogy biztonságban van-e a gyereke.

Az oktatás kedden folytatódik. A történetek feldolgozását szociális munkások és tanácsadók teszik majd könnyebbé a diákok és a dolgozók számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.