Egyszer már halálra ítélték, most 9 évet kapott a kalapácsos gyilkos

Kilenc év börtönbüntetést kapott T. István, aki kalapáccsal tört egy asszony életére Győrzámolyon. Az ítéletről a Kisalföld tudósított.

T. István az egyik Győr környéki faluban élt, és gyakran - mivel nem volt pénze - hitelből vásárolt húsárut a sértettől, aki hízó sertéseket tartott. Tavaly júniusában a vádlott úgy határozott, hogy ismét hitelből vásárol, de indulás előtt egy kalapácsot tett táskájába.

A sértett a házában tartózkodott, éppen húst akart kivenni az előtérben lévő fagyasztóládából, amikor a vádlott megérkezett. A vádlott megkérdezte, hogy a sértett fia otthon van-e. Nem volt, ő pedig húst kért. A sértett a hús helyett egy darab hájat adott a vádlottnak, aki azt eltette, majd csontos húst kért a kutyáinak.

Míg a sértett a fagyasztóládában keresgélt, a vádlott mögé lépett és a táskájából elővett kalapáccsal ütni kezdte, több ütést mért a sértett fejére. Az asszony segítségért kiabált és menekült a vádlott elől. Végül a vádlott a kalapácsot hátrahagyta és egy nagyobb húscsomagot vett ki a fagyasztóból, miközben a sértett bemenekült a lakó részbe és az ajtót magára zárta.

A bíróság ítéletében kimondta, hogy bár a vádlott szánalomra méltónak látszik a maga 79 évével, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire veszélyes a társadalomra és a közösségre. Kétszer ítélték el korábban élet elleni bűncselekményért, először 1960-ban halálbüntetést szabtak ki rá, de végül kegyelmet kapott. Utána nyolc éve ítélték emberölési kísérlet miatt, ebből a büntetésből 1986-ban szabadult.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.